logo

Címlap Aktuális Rendezvények
Tanuló vezető cikk PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Administrator   
2009. március 24. kedd, 13:36

Közlekedésbiztonság-civil kontroll  

Hosszabb előkészítés után 2008 júniusában megkezdte tevékenységét a Vision Zero Magyar Országos Közlekedésbiztonsági Egyesület. Az Egyesület működési területe az Európai Unió. Az Egyesületet a tagjai abból a célból hozták létre, hogy a közúti, a polgári légi, a vízi, és a vasúti közlekedés biztonságának megteremtése, fokozása és védelme érdekben hatékonyan és együttesen lépjenek fel a balesetek megelőzésében, a közlekedés biztonságának megteremtésében és folyamatos fenntartásában. Az egyesület célja továbbá, hogy országos, egységes és átfogó civil kontrollt biztosítson az állami és hatósági szervezetek a közlekedésbiztonságot érintő rendkívül összetett és tagolt, sokszor rendezetlen tevékenysége felett.

Célunk, hogy a közlekedés és kiemelten a közúti közlekedés valamennyi „tényezője” – közlekedő ember, közlekedési eszköz és közlekedési pálya - vonatkozásában az Európai Unió követelményeihez is igazodóan elősegítsünk, kezdeményezzünk, támogassunk és kikényszerítsünk minden olyan szakmailag és intézményesen előkészített cselekvést, jogalkotást, szabályozást, amely a közlekedésbiztonság és kiemelten a közúti közlekedés biztonságának radikális javulását, a balesetek halálos áldozatai számának jelentős csökkenését eredményezi. Célunk, hogy a közlekedés valamennyi szereplője számára a közlekedésbiztonsághoz rendelve szakmai érdekképviseletet, jogi segítséget és képviseletet biztosítsunk. 

Véleményünk szerint átfogó és következetes civil kontroll nélkül a közlekedésbiztonság területén jelentős javulás nem érhető el. Meggyőződésünk, hogy a közlekedésbiztonság területén jelentős javulás csak akkor érhető el, ha ahhoz a közlekedésben részt vevő valamennyi szereplő gazdasági és szakmai erejéhez, súlyához mérten személyesen is hozzájárul. A közlekedés biztonságának megteremtése nem csak az állami, hatósági szerveknek a feladata. Nekünk „civileknek” is komoly lehetőségünk van a cselekvésre. A közúti közlekedés területén legfontosabb célunk, hogy 2010-re Magyarországon is ne 30%-kal hanem 50%-kal csökkenjen a közúti közlekedési balesetek halálos áldozatainak a száma. 

Tevékenységünket három tagozatban - Humán Tagozat, Jármű Tagozat és Infrastruktúra Tagozat – végezzük. A Tanulóvezető szakmai lap szempontjából a legnagyobb érdeklődésre természetesen a Humán tagozat tarthat igényt. Munkája, tevékenysége kiterjed a járművezetőre, a gyalogosokra valamint az utasokra. A tagozat foglalkozik a járművezető képzéssel, továbbképzéssel, (vezetéstechnikai tréning), utánképzéssel, az orvosi és közlekedés pszichológiai alkalmasság kérdésével valamint a mentés ügyével. (Az Egyesület által elindított projektek felsorolását keretezett írásunk tartalmazza.)  Ennek a gondolatnak a jegyében – tevékenységünk és programunk megismerését követően – szeretnénk, ha a közös cselekvéshez a Tanulóvezető olvasóinak érdeklődését is meg tudnánk nyerni és tagként, vagy más formában támogatnák munkánkat. Hisszük, hogy az Egyesület is jelentősen segíteni tudnánk a Tanulóvezető szakmai olvasóközönsége tevékenységét azzal, hogy megfelelő objektív, kizárólag szakmai szempontokat figyelembe vevő képviseletet biztosítunk a közlekedésbiztonság ügyén keresztül azoknak a problémáknak a megoldásához, amelyek jelenleg a közlekedéssel kapcsolatos feladataik végzését hátráltatják, vagy nehezítik.  Az alapszabályban és a programunkban lefektetett elvek mentén az együttműködés minden formájára nyitottak vagyunk. Szívesen állunk rendelkezésre, személyes konzultációra is tájékoztatásra, illetve  a részletek megbeszélésére. Meggyőződésünk, hogy a közlekedésbiztonság ügye az Önök számára is támogatandó és hamarosan tagként valamint aktív közreműködőként köszönthetjük Önt, illetve cégét is egyesületünkben.                                                                                  


Dr. Buzási Gábor                                                                                          
Főtitkár

 

Támogatók

Kiemelt weblapok:

Támogatja a Joomla!. Designed by: Free Joomla 1.5 Template, what is spf protection. Valid XHTML and CSS.